Egy napra elvarázsolt kastéllyá változott a Műcsarnok, mert ugyan az épület ugyanaz maradt, a képek is ugyanúgy lógtak a falakon, mégis mintha egy más világba csöppent volna az ember a jegyszedő nénik sorfalán túljutva. Csend volt, meglepő csend. Pedig nem is voltak kevesen, sőt! Rögtön szemben egy férfi ült meditálva, előtte teáscsésze. A hatalmas, félhomályban úszó terem bal oldalán egészen természetközeli környezetben készítettek teát, friss mezei virágok kompozíciója és élő cserjék szolgáltak hátteréül a történéseknek. Apró csészék soraiba szépen csendesen töltögették a teát a Carpe Diem Teaház teamesterei, a vendégek pedig élvezettel fogyasztották. Finom mozdulatok és csend. A bal hátsó szakaszában a grandiózus teremnek meditáló emberek hosszú sora – a One Drop Zendo csoport. Egy kivetítőn ecsetelte a zen mester a zendo ülés technikáját, lényegét (hang nélkül, feliratozva). A jelenlevők pedig elmélyülten gyakoroltak, bárki csatlakozhatott, ha talált magának szabad ülőpárnát. A csendet időnként ismételt fogadalmaik törték meg, illetve Fliegauf Mihály fagottművész improvizációi, aki a terem közepén egy függönyökkel sávosan takart kis térben foglalt helyet.

 

 

A terem jobb hátsó traktusában az Urasenke Magyarországi Japán Tea Egyesület tartott japán teaszertartást évszázados hagyományok nyomán. Itt is lehetett teát kóstolni, különleges élmény volt. Átszellemült, kifinomult mozdulatok, zavartalan csend és egy tea Japánért. Szinte nem is lehet szavakba önteni. Az ünnepélyes teaszertartáson az eszközök is különlegesek voltak: például kiemelt figyelmet kapott a XV. generációs Urasenke nagymester, Dr. Sen Genshitsu (aki Sen Rikyu 15. generációs leszármazottja) által jegyzett chashaku (teaszedő bambuszból), valamint a gyönyörű ikebana. Nem véletlen, hogy a figyelem központjában levő falitekercsen az Ichi-go ichi-e állt, ami magyarul annyit tesz: egyszeri, soha meg nem ismétlődő – és ez nagyon jól jellemezte ezt az eseményt.